"A legutóbbi Ferencváros-Újpest derbyn nyolcfős lengyel szurkolói delegáció látogatott Budapestre, köztük a To My Kibice nevű lengyel szurkolói magazin főszerkesztője és fotósai.A társaság egy része a pályán, másik része a hazai tribünön helyet foglalva tekintette meg a rangadót, és egy teljesen objektív, semleges beszámolót készítettek róla. Hogyan látnak minket és a legnagyobb magyar rangadót lengyel barátaink?

Az újságról annyit érdemes tudni, hogy a magyar 3.Félidő magazin hatására indult el Lengyelországban, még 2001 környékén, azóta több, mint 120 számot élt meg, példányszáma havi 12.000! Az újságnak van egy külön, negyedévente megjelenő kiadványa, a To My Kibice Plus, mely kizárólag Európa lelátóinak világával foglalkozik. Az újság szerkesztői rengeteget utaznak európai meccsekre és Magyarországon is rendszeresen megfordulnak egy-egy jobb meccs alkalmával.

Ferencváros – Újpest
2011. április 1.

A “Nagy Budapesti Derby” mindig is az egyik legérdekesebb párosításnak számított Európának ezen a felén. Ezúttal két autóval indultunk útnak Lengyelországból erre a meccsre, különböző városok különböző szurkolóival. Utunk során semmilyen problémával nem találkoztunk, a magyar főváros felé közeledve pedig kaptuk az információkat mindkét tábor irányából, hogy körülbelül mire számíthatunk. Újpesti ismerősünk azt mondta, hogy a lilák tábora hivatalosan külön metróval utazik az FTC stadionjához, míg egy 80-90 fős társaságuk rendőri biztosítás nélkül érkezik a stadionhoz. Ferencvárosi oldalról az információt megerősítették és azt mondták, hogy várni fogják ezt az újpesti különítményt a stadion környékén. Autóinkat ezért a stadiontól távol, legalább 1 km-re parkoltuk le és odasétáltunk a hazaiak pénztáraihoz. Mivel mind a nyolcan fekete szurkolói ruhákban voltunk, a ferencvárosi szurkolók végig furcsán néztek ránk, de nem tudtak minket hova tenni. Sétánk során nagy tömeget láttunk a stadiontól átellenben lévő, a kétszer háromsávos főút túloldalán lévő kocsmánál. Rengeteg kopasz szurkoló gyülekezett már ott. Mivel nem először voltunk meccsen Magyarországon, egyikünket sem lepte meg a szurkolók öltözete, mely főként Lonsdale, Hooligan és hasonló közismert szurkolói márkákból állt. De rajtuk kívül láttunk néhány casual stilusú viseletet és egy teljes, csuklyás pulóvert viselő társaságot is.

A stadion környéke ekkor még szinte teljesen üres volt, azt leszámítva, hogy a rendőrség már elbarikádozta a fél környéket és mindenhol kordonokba, kerítésekbe és lezárásokba botlottunk. A rendőrök a lilák két külön-metrójára vártak (egybe nem fértek be 1200-an), akik az egyik pillanatban megérkeztek a stadion alatt lévő metróállomásra. Hatalmas morajlás hallatszott az aluljáróból, ami nemsokára óriási hangerejű éneklésbe csapott át. Megjöttek az újpestiek! Mikor az első lilába öltözött szurkolók megjelentek a metrókijárat lépcsőin, a stadion körül lévő hangulat igen forró lett hirtelen. A ferencvárosiak a kordonokat kezdték rázni, néhányat bedöntöttek; kövek és üvegek tucatjait kezdték dobálni az újpestiek felé. A zöldek huligánjai ebben nemigen vettek részt, hanem távolról nézték az eseményeket. Néhány perc után a rendőrök megunták a dobálózást és a kordonok mögül kitörve elkergették a dobálókat. Nem volt akkora balhé, mint ami a helyzetből akár lehetett is volna. A rendőrök az eseményeket ellenőrzésük alatt tartották és először az első, majd a második metró utasait is bekisérték a vendégszektorba. A lilák bejáratánál egy kisebb összetűzés alakult ki ugyan az újpestiek és a rendezők között.

Röviddel a meccs előtt – a terveknek megfelelően – megérkeztek a stadionhoz az Újpest huligánjai, de ekkor már legalább száz rendőr vette őket körül. A rendőrök bekísérték őket a vendégszektorba, így a nagy attrakció ugyancsak elmaradt. A vendégek végső száma szerintünk olyan 1400-1500 fő körül lehetett (annak ellenére, hogy a vendégek csak 1250 jegyet kaptak, mivel sokan fénymásolt vagy hamis jeggyel jutottak be. Érdemes megjegyezni, hogy a magyaroknál nincs semmiféle adatrögzítés, listázás és egyéb ilyen hülyeségek a vendégjegyeknél).

Elkezdődött a meccs, mindkét oldalon koreográfiával. A két koreográfia minket a régi szép idők stílusára emlékeztetett, arra, amikor az ultrák még egyszerűbb, de látványosabb koreográfiákat készítettek. Ez a stílus mindig is jellemző volt a magyarokra. Nem arról van szó, hogy a koreográfiák fantasztikusak színvonalúak voltak (mert nem voltak azok), de a mérkőzést felvezető és az első percekben uralkodó hangulat ezzel a látvánnyal olyan összképet nyújtott, amely a világ minden szurkolójának fülében és szemében kellemes hatást gyakorol. Mindkét oldalon szervezett volt a szurkolás, a Ferencváros – számbeli fölényének köszönhetően – hangosabb volt a liláknál, de az újpestieket is sokszor lehetett hallani a semleges hosszanti szektorból, ahol helyet foglaltunk. A koreográfiákon kívül volt rengeteg transzparens, egy- és kétrudas zászló, a második félidőben sok görögtűz és végig energikus, amolyan olasz stílusra hasonlító dinamizmus a lelátón (végig lengtek a nagyrudasok, össze-vissza gyulladtak a különböző pirotechnikai eszközök).

Mindegyikünk számára meglepő volt, hogy a hazai kerítésről eltűnt a Stormy Scamps nevű csoport transzparense, mely éveken keresztül a központi helyet foglalta el a Ferencvárosnál. Helyét a Green Monsters hatalmas drapériája foglalta el, mely gyakorlatilag az egész hazai tábor előtti területet lefedte. A Ferencvárosnál – úgy tudjuk – nagy átrendeződés volt a csoportokat illetően, és a Green Monsters vette át a kanyar vezetését, más kisebb csoportok (pl. Eastern Greens) segítségére támaszkodva. A zöld zászlók között láttunk egy Tornados Rapid transzparenst is, mely a budapesti és a bécsi zöldek barátságát jelölte.

A Ferencváros szurkolói több évet vártak arra, hogy csapatuk nyerjen a derbin. A tavalyi évben ugyanis az újpestiek mindig jobbak voltak a pályán, előtte pedig az FTC három évet a másodosztályban játszott. A zöldek tehát nagyon sok év után nyertek ismét a budapesti rangadón, ami a mérkőzés utolsó perceiben valóságos fiesztát okozott számukra, a lefújást követően pedig az egész stadion – a vendégeket leszámítva – eufóriában ünnepelt.

A meccset követően a rendőrség a harmadik félidőre készülve elfoglalta pozícióit. Először leterelték a vendégszurkolókat a lelátó alá, mintha a vesztes újpestieket minél előbb haza akarnák engedni. Ám a kijáratokat mégsem nyitották ki közel egy órán keresztül, igy a tömeg egy idő után dulakodni kezdett a rendőrökkel. A rendőrök kiadós verésben részesítették az újpestieket, 6-8 közülük komolyabban megsérült. Mindeközben a kékek a ferencvárosiak kocsmájába is betörtek és – szemünk láttára – több ártatlan szurkolót is ütni, kergetni kezdtek.

Ilyen utózöngékkel ért véget a budapesti derbi. Számunkra ez egy jó kis meccs volt, mindig szívesen utazunk dél felé egy-egy jobb találkozóra, mert itt még van valami a régi idők lelátóinak világából.
A magyarok hozzánk, lengyelekhez mindig is közel álltak mentalitásban, és ők még azok közé a kevés ország közé tartoznak, ahol különböző csapatok drukkerei nem sétálgatnak egymás mellett a stadion körül. Nem véletlen, hogy hermetikusan el van különítve a két tábor, legyen szó akár a Ferencváros, akár az Újpest stadionjában rendezett derbiről. Emellett nincs akkora különbség az ultrák és a sima szurkolók között, mint a legtöbb nyugati országban, igaz, a sima szurkolók nem is annyira részesei az ultrák világának, mint nálunk, Lengyelországban. Lehet ez éppen annak köszönhető, hogy az ultramozgalom már nagyon régen elkezdődött a magyaroknál? Magyarországon sokkal korábban voltak már koreográfiák és pirotechnikák, mint nálunk. Sajnos egy adott pillanatban a magyar ultrák aktivitása – a hatósági repressziók és a biztonsági szolgálatok körüli ügyek miatt – csökkenni kezdett, de a magyar ultrákra továbbra is jellemző, hogy egy-egy alkalommal még nagyon jó előadást is tudnak varázsolni a stadionjaikba. Ehhez kívánunk még sok sikert magyar Barátainknak az elkövetkezendő években is!"

Szerző: Jawor
Forditás: chwdp

(ultrasliberi.hu)